Az egyház ideális esetben kettős térben élei életét. Egyrészt a templomban, ami az istentisztelet helye. Itt mindenki együtt énekel, imádkozik és közösen figyel egy adott igeszakaszról szóló igehirdetésre. Ha lehet sorrendet állítani, akkor ez az első és legfontosabb, hiszen a templomban juttatjuk leginkább kifejezésre közösségünket Krisztussal. Az itt folyó istentisztelet és igehirdetés a legfontosabb eseményünk.
A másik tér az otthon tere. A keresztyén ember az istentiszteleten halott igét, elmondott imádságot, énekelt dicséretet hazaviszi és gondolkodik rajta, megpróbálja megélni és tovább adni. A templomban azonban kevés lehetőség van a hallottak megbeszélésére, elmélyítésére.
A Bibliában is olvasunk házi csoportokról, amelyek azért jöttek létre, mert lehetőséget akartak biztosítani a híveknek a Jézus Krisztusról való beszélgetésre. Olyan baráti társaságok lehettek, amelyeknek Krisztus volt a középpontjában. Mivel barátok voltak, megbeszélték az élet ügyes-bajos dolgait, ám mindezt keresztyénként tették. Az életük eseményeit megpróbálták a Szentíráson keresztül értelmezni. Mint később nyilvánvalóvá vált, ezek a házi csoportok lettek a keresztyénség terjesztésének egyik leghatásosabb eszközei. Miért?
Azért mert az emberek itt kapcsolataikon keresztül élték meg hitüket Jézus Krisztusban. A templomban és zsinagógában összegyűlő keresztyén közösség számára hatalmas előrelépés volt, hogy vallásgyakorlatát kiterjesztette otthonaira. Azt üzeni ezzel mindenkinek, hogy a hit a teljes életre kiterjed (nem csak vasárnap 10-től) és képes erőt adni a mindennapokhoz. Nem csak barátaim vannak, hanem hittestvéreim is, akikre az élet minden pillanatában számíthatok.
Jelenleg működő igehirdetés alapú házi csoportjaink vezetői:
Ábrahám János, Czeglédi Péter Pál, Dr. Kassai Hajnalka, Magyar Kata, Papp Imola
Egyéni igényeid és az igehirdetés alapú házi csoportok
A igehirdetés alapú házi csoportok helye a gyülekezetünk életében
Mit kell tudnod, amikor egy igehirdetés alapú házi csoportba jelentkezel